AZ ÖNÁLLÓSÁG BŰVKÖRÉBEN

AZ ÖNÁLLÓSÁG BŰVKÖRÉBEN

„Egyetlen dolog, amit tehetünk, bízni benne, hogy minden a legjobbak szerint alakul és a fiók legmélyebb zugába elrejteni felmerülő kétségeinket.”

Vannak olyan fontos állomások mindannyiunk életében, melyek örökre meghatározóak maradnak. Kétségtelen hogy az iskolás évek megkezdése ezek közé tartozik.

Miért is ne, az olaszok úgy gondolták, hogy minderre egy hat év körüli kisgyermek már érett, napi közel hat tanórában. Tehát reggelente az első állomás az általános iskola, ahol kisfiam tőle kétszer nagyobb táskájával búcsút int a család többi tagjának.

A hatalmas méltóságot sugalló kapu bezáródik…

Szerettük, bíztattuk, óvtuk (néha kicsit sokat is), lényegében véve legjobb tudásunk és megérzéseink szerint neveltük és egyszer csak ott ez a nagy „porta”. Egyetlen dolog, amit tehetünk, bízni benne, hogy minden a legjobbak szerint alakul és a fiók legmélyebb zugába elrejteni felmerülő kétségeinket.

Az önállóság. A természet velejárója. Ha jobban belegondolunk már az anyuka hasában vígan rugdosó kisbaba is saját elképzelése szerint éli vígan életét. Ki ne emlékezne azokra az ébren töltött éjszakákra! A játékok és ízek birodalma, olyan határozott fintorral tudják már egész kiskorban a gyerekek elutasítani, ami nem ízlik nekik, még egyes játékszerek valami megmagyarázhatatlan módon mindig a szoba másik sarkában landolnak. Hogyan is feledkezhetnék meg a saját megjelenésről! Az eltökélt kis stylistok a ruhásszekrény előtt.

Lassan két hete hogy figyelem iskolás kisfiam viselkedését, önálló. A nap minden szakaszában, eltekintve a környezettől és a társaságtól mely körülveszi. És ami a legfontosabb, a mosoly megmaradt a csillogó kis szempár mögött.

Még gondolataimat a fiúk önállóságáról sorokba rendezem, nyakláncok, karkötők csörögnek, és kész a 2013/2014 Ősz/Tél kollekciója, így a milánói kifutóvilág aktualitásból. Közel egy éves kislányomnak sikerült magára aggatnia a fent említett kiegészítők jelképes mennyiségét. Mert a lányok ilyenek, tevékenykednek, egyedül is…