GYEREKVILÁG

A VILÁG MOZGATÓEREJE – A DÖNTÉS RAJTUNK ÁLL

A VILÁG MOZGATÓEREJE – A DÖNTÉS RAJTUNK ÁLL

„… tegyünk rendet a saját életünkben és gyermekeinkében, megfelelő időt, teret és értéket biztosítva a minket körülvevő tárgyaknak, érzelmeknek és kapcsolatoknak.”

A világ mozgatóereje, nagy szavak, talán felszínes gondolatok? A válasz tőlünk függ!

A napokban egy négy éves kisfiú eszmefuttatása indította el bennem ezt a néhány sort. Öltözetéről, étkezéséről, szabadidőtöltéséről határozott ötletekkel bírt, de hol marad a többi???

Az említett példa esetében a szülők erősen sportorientáltak, ami egy fantasztikus dolog, amíg négy éves csemetéjük nem utasítja el az édességet, mert hizlal és nem csak csirkemellet hajlandó falatozni, mert az hasznos a szervezetnek… De folytathatnám a sort a színes körömlakkal és hordhatatlan kiegészítőkkel kislányoknál vagy, hogy messze ne menjünk, a túlzott figyelmet az öltözködés terén.

Nyugodtan megemlíthetjük a felesleges játékhalmok sokaságát és a haszontalan tárgyak kategóriáját, mint például a sokadik ugyanolyan funkcionalitású játékszer, vagy az ezredik kerekes játék, mint zenélő motor, pótkerekes kiskocsi és így tovább.

Mint ahogy a cím is sugallja, tegyünk rendet a saját életünkben és gyermekeinkében, megfelelő időt, teret és értéket biztosítva a minket körülvevő tárgyaknak, érzelmeknek és kapcsolatoknak.

Apró dolgok, de segítenek ebben a rohanó világban megőrizni családunk harmóniáját. Tehát szárnyaljon a kreativitásunk és minden olyan alkalommal mikor egy-egy új ruhadarab kerül a szekrénybe, gondoljuk másokra is, küszöbön a tél, gyermekünk kinőtt télikabátja valakinek boldog és kellemes perceket szerezhet a hógolyózás közepette. Az efféle szervezetek népes számban fellelhetők az interneten. Vonjuk be a legkisebbeket is az adakozásba.

Egy- egy új játékot nyugodtan elkísérhet alkalom adtán valami ismeretlen felfedezése, például számos kérdés alapjai a hulladékgyűjtés kisfiamnál mióta megkapta a szülinapi meséskönyvét, olvastunk néhány sort a környezetszennyezésről, azóta az egyik kedvenc program a papír szemét szétválogatása. Persze mindez túlzás nélkül, játék keretében.

A sport és étkezés által felvetett kérdéseket is nyugodtan összeköthetjük más témákkal, mint például a barátság vagy étkezéskultúra!

Apró lépésekkel, sok mosollyal és jó kedvvel napjaink olykor felszínes világát kiegészíthetjük, formálhatjuk legjobb tudásunk és intuíciónak szerint, így az évek alatt érdeklődő és nyitott szemmel járó gyerekek válnak legféltettebb kincseinkből.

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!