GYEREKVILÁG

A VÁLTÓRUHA FONTOSSÁGA

A VÁLTÓRUHA FONTOSSÁGA

„A kedves gondozó néni ölelése mellett kompenzálja a gyermek szégyenérzetét a kedvenc ruhadarab, amire átcserélheti nedves ruháját. Apró odafigyelés a szülő részéről ám segít mosolyt csalni gyermekünk megszeppent arcocskájára az adott szituációban.”

Kinek mikor, hamarabb vagy később lekerül a pelenka és gyermekünk óriás lépését tesz a felnőtté válás rögös útján. Kevés, de egyszerű szabállyal a várt eredményt mindenki eléri, számtalan hasznos szakirodalom és szakember segít mindebben.

Amire én szeretném felhívni a kedves anyukák figyelmét, az ettől egy kicsit eltérő.

Másfél éves volt kisfiam mikor nálunk is eljött a pillanat hogy a pelenkát felváltsa a kisnadrág. A kezdeti időszak után már nem volt szükség napi 5-6 váltóruhára, hanem elegendővé vált a szokásos tartalék ruhácska amit a bölcsis szekrénybe közösen bekészítettünk.

Eltelt majdnem egy év mióta kisfiam nem használ pelenkát, sokat változott ez alatt az idő alatt egyénisége, észrevehetően sokkal érzékenyebb bizonyos szituációkban.

Pontosan erre szolgál a kedvenc pulóver és egyéb általa kedvelt ruhadarabok a bölcsődei, óvodai váltóruhák között. A gyerekek számára főleg kicsit nagyobb korban zavarba ejtő, kellemetlen lehet, ha összepiszkolják magukat. A kedves gondozó néni ölelése mellett kompenzálja szégyenérzetüket – ami egyáltalán nem indokolt, csak Ők ezt még nem tudják – a kedvenc ruhadarab, amire átcserélhetik nedves ruhájukat. Apró odafigyelés a szülő részéről ám segít mosolyt csalni gyermekünk megszeppent arcocskájára az adott szituációban.

Ha a váltóruhákat rendszerességgel kicseréljük, odafigyelve arra, hogy a benti csomagba mindig valami szeretett darab kerüljön, még azt is ki tudjuk védeni, hogy a napi öltözködésben lemondjunk a kedvencekről. 

https://divatrejtelmek.cafeblog.hu  még több írás a divat ezer árnyalatáról

 

 

Címkék: , , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!